Barack Obama egykori jobbkeze húzhatja ki a csávából a demokratákat?

Barack Obama egykori jobbkeze húzhatja ki a csávából a demokratákat?

Barack Obama volt amerikai elnök egykori kabinetfőnöke, Rahm Emanuel azt fontolgatja, hogy elindul a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) elnöki posztjáért - tudta meg az Axios. A DNC jelenlegi elnökének, Jaime Harrisonnak a mandátuma 2025 elején jár le, és nem valószínű, hogy a párt elnökválasztási vereségét követően újabb ciklusra pályázna.

Amerikai elnökválasztás 2024: visszatért a reflektorfénybe Barack és Michelle Obama

Amerikai elnökválasztás 2024: visszatért a reflektorfénybe Barack és Michelle Obama

A Demokrata Nemzeti Konvenció (DNC) második, keddi napján színpadra lépett Barack Obama volt elnök és felesége, Michelle Obama. A korábbi demokrata elnök a Hill szerint Donald Trumpról szót ejtve kijelentette: "Nincs szükségünk még négy évnyi hivalkodásra, zagyvaságra és káoszra. Láttuk már ezt a filmet, és mindannyian tudjuk, hogy a folytatás általában rosszabb."

Legnagyobb szövetségese fordult Biden ellen - Ezt nem fogja kirakni az ablakba az elnök

Legnagyobb szövetségese fordult Biden ellen - Ezt nem fogja kirakni az ablakba az elnök

Az amerikai politikai színtér újabb izgalmas fordulatot vett, hiszen Barack Obama volt elnök aggodalmát fejezte ki Joe Biden jelenlegi elnök újraválasztási esélyeivel kapcsolatban. A Washington Post értesülései szerint Obama az elmúlt napokban több szövetségesének is jelezte, hogy Biden győzelmi kilátásai jelentősen romlottak. - számolt be a Reuters.

Kimondta Barack Obama embere: Joe Biden már nem az, aki volt

Kimondta Barack Obama embere: Joe Biden már nem az, aki volt

Barack Obama volt demokrata elnök egyik fehér házi tanácsadója szerdán megtörte a csendet Joe Biden alkalmasságával kapcsolatban. Jon Favreau, aki az Obama-adminisztráció alatt beszédírásért felelős igazgatóként dolgozott 2009 és 2013 között, azután szólalt meg, hogy a New York Timesban megjelent George Clooney visszalépésre felszólító véleménycikke - írja a Fox News.

Kiderült, ki a legnépszerűbb republikánus politikus: meglepő, de közel sem Donald Trump

Kiderült, ki a legnépszerűbb republikánus politikus: meglepő, de közel sem Donald Trump

A YouGov felmérése szerint Arnold Schwarzenegger a legnépszerűbb republikánus politikus az Egyesült Államokban. A testépítőből kormányzóvá avanzsált osztrák származású politikust George W. Bush volt elnök követi, aki 2001 és 2009 között vezette az országot. Donald Trump eközben a dobogóra sem fért fel, miközben a demokratáknál két volt elnök vitte el a pálmát.

Új fokozatba kapcsolt a Biden-kampány: sztárparádéval gyűjtöttek adományokat

Új fokozatba kapcsolt a Biden-kampány: sztárparádéval gyűjtöttek adományokat

Joe Biden amerikai elnök a G7-ek csúcstalálkozójáról Kaliforniába utazott a hétvégén, ahol hollywoodi sztárok, köztük George Clooney és Julia Roberts társaságában tartott adománygyűjtéssel összefűzött kampányrendezvényt. A demokrata politikus újraválasztási kampánya dollármilliókat szedett be a támogatóitól, miközben a legfrissebb reklámjában ellenfelét, Donald Trumpot ekézi.

Megszólalt Trump kritikusa: ezzel az egyszerű lépéssel az egész országot maga mögé állíthatta volna Joe Biden

Megszólalt Trump kritikusa: ezzel az egyszerű lépéssel az egész országot maga mögé állíthatta volna Joe Biden

Mitt Romney amerikai szenátor arról beszélt egy interjúban, hogy Joe Biden elnöknek kegyelmet kellett volna adnia riválisának, Donald Trumpnak, aki ellen négy büntetőeljárás van folyamatban. A 2012-es republikánus elnökjelölt szerint Biden egy olyan taktikai lehetőséget szalasztott el így, amellyel maga mögé állíthatta volna az egész országot.

Trump jól megpakolta a pénzes zsákot, ezt még Biden is megirigyelné

Trump jól megpakolta a pénzes zsákot, ezt még Biden is megirigyelné

A CBS News arról ír, hogy Donald Trump volt elnök és idei republikánus aspiráns több mint 50 millió dollárt gyűjtött össze egy szombat esti adománygyűjtő eseményén, ahol ismét vitára hívta a hivatalban lévő riválisát, Joe Bident. A demokrata politikus eddig jobban teljesített a kampánypénzek terén, miközben az elődje tetemes jogi kiadásai és pénzbüntetései miatt lemaradással küzd.

Nincs megállás: durván beszólt Joe Biden Donald Trumpnak

Nincs megállás: durván beszólt Joe Biden Donald Trumpnak

Joe Biden amerikai elnök a hagyományosan megrendezésre kerülő Gridiron Club és Alapítvány vacsoráján tartott humoros beszédet, amely során számos megjegyzést tett saját és ellenfele, Donald Trump alkalmasságára is - írja a Politico. A demokrata elnök emellett szót ejtett egy Trumppal történő vita lehetőségéről is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.